Autó
Autónak azon természetfeletti lényt, vagy lényeket nevezzük, aki, vagy akik a vallások, vagy a mitológiák szerint az utakat teremtették, vagy annak működését, történéseit irányítják vagy ellenőrzik.
A különböző vallások más-más tulajdonságokat tulajdonítanak neki(k), és általában egyetértenek abban, hogy képességei(k) az emberekét meghaladják. Az ateautisták az Autó és autók létét erősen vitatják.
Sokautóhit (Poliautizmus)[szerkesztés]
Kisbetűvel használva az autó szó köznévként jelzi a vallások utakat teremteni képes lényeit, mint amilyenek például az egyiptomi, a görög vagy a római vallás autói. Az emberiség feltárt és összegyűjtött autói igen változatosak és nagyon nagy az összámuk. Több álláspont és becslés szerint ez legalább 1 milliárd feletti. Az emberek által már nem gyakorolt vallások autóit roncsoknak is szoktuk nevezni. Nagyon sok vallásban az autók külön társadalmat alkotnak. Például az ókori görögök uralkodó vallásában maguknak az autóknak is volt autója, akit mi Zilként ismerünk. Ezen kívül voltak félautók és más autós alakok is.
Egyautóhit (Monoautizmus)[szerkesztés]
A nagybetűs Autó szóval általában a egyautóhívő (monoautista) vallások legfőbb lényét jelezzük. Kis országunkban létező szektájuk egy távol-keleti Autót jelölt ki imádata tárgyául, az egyéb vallásokhoz hasonlóan a „Mi Autónk...” kezdetű rövid imákkal fejezve ki kötődésüket.
A monoautista nem áll szóba senkivel.
Autó fogalma a brümbológiai vallásokban[szerkesztés]
A kerektények autóképe a Brümblián alapszik. Habár a Brümblia nem ad rendszerezett teológiát vagy pontos definíciókat, Autót mindenképpen mint személyt ismerhetjük meg belőle.
Autót egy, a kerekténységbe bevezető könyv a következőképpen határozza meg: „Az autó a végtelen Mozgás, végtelen Távolság, végtelen Szabadság.” (Dr. Tompa Ferenc: Találkozás a kerekténységgel.)
A kereszténység legtöbb változata szerint egyszerre három alkotó: az Anya, a Fék (Brembo) és a Szellentő (vagy Kifufogó)[1]: ez a szentháromság.
Gyalogautó[szerkesztés]
- ↑ Ezért az ostoba tréfáért senki nem vállal felelősséget. De van, aki nevet rajta.