Golyóstoll

Az Unciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A golyóstoll, mint olyan
A prototípus; a felvétel az eredetiről készült

A golyóstoll, mint szó[szerkesztés]

A golyóstoll, egy többek szerint indián eredetű főnév, ezen belül is személynév, keresztnév, melyet az értelmi szempontból vizsgálva instabilnak bizonyuló egyedek megjelölésére használtak az indiánok. Aztán jött ez a Kolumbusz, aki, mint egy vásárfiát, hazahozta, megismertette Európával a szót. Az európaiak ennek nagyonis örültek, csak éppen halvány fogalmuk sem volt, mit is jelenthet, mígnem mi magyarok megtaláltuk a megoldást:

A golyóstoll története[szerkesztés]

Volt ugyanis egy emberünk, akit nem hagyott nyugodni a dolog. Név szerint Bíró László József (1899-1985). Nos, ez a mi Bíró László Józsefünk (továbbiakban BLJ-nk) élete első ötvennégy évét arra áldozta, hogy készítsen egy golyó, és egy toll kombinációjából álló tárgyat, amivel lehet valami értelmeset is csinálni. Nem sikerült neki, viszont készített helyette egy írószerszámot (1943), amiben van egy golyó, és mivel régebben tollal írtak, most meg ezzel, ezért BLJ elnevezte golyóstollnak.

A golyóstoll (a tárgy maga)[szerkesztés]

A szerkezet működése egyszerű: a tinta ráfolyik a golyóra, te meg összemaszatolsz vele mindent (kezedet, lábadat, füzetedet, az autóbusz üléshuzatát, stb.).

Általános problémák:

  1. Nem fog.
  2. Fog.

Ugyanez bővebben, két-két példával szemléltetve:

1/a.) Dolgozatot/zéhát írsz, és csak egy (=1) golyóstollad van, ami nem fog.
1/b.) Épp egy csaj számát írnád le nagy hévvel, de nem megy.
2/a.) Tiszta fehér inged zsebébe bekattintva felejtett tollat teszel.
2/b.) Hatoldalas hivatalos okirat kitöltése után rossz helyen írsz alá.

Külső hivatkozások[szerkesztés]