Kínaiak

Az Unciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Sok-sok kínai, épp pihenőt tart

A kínaiak jellegzetesen sárgás színű ázsiai homo sapiensek, akik egy bazi nagy fal mögött élnek Kínában. Ez a nagy fal közmunkával épült, hogy a vandálkodásra hajlamos mongolokat kirekesszék, természetesen a falon kívülre. Így a mongolok nem tudtak többé kibejárni Kínába. Azonban volt ennek egy hátulütője is: a kínaiak se mertek kimenni a falon kívülre, mert ugye a mongolok haragudtak, mivel őket annak idején kívül hagyták. A falon belül rekedt kínaik sok mindent feltaláltak, de a külvilág nem tudott róluk semmit és ők se a külvilágról. Ilyen fontos felfedezések voltak: a papír, a ceruza, a lőporfüst, selyemhernyó, stb.

Egy kínai legenda szerint egykor minden ember ferdeszemű volt. Csak aztán, amikor megláttak egy-egy kínait: kikerekedett a szemük.

Életmód és kultúra[szerkesztés]

Kínai mosoly
Ne kezdjünk ki a kínai iskoláslányokkal, mert igen fájdalmas lehet a visszautasítás.[1]

Kicsi, ocso! Venni tessék! Ocso

A régi kínaiak falun laktak, a császár, aki a kínaiak királyszerűsége volt, városon lakott. Manapság mindenhol előfordulnak, falun, városon, falon-innen és túl és a császárt is lecserélték "elnökre". Már az ókorban is a kínaiak voltak a legtöbben...

Jellegzetes kínaikum [2] a visító opera, itt mindenféle lényeknek, meg nőknek öltözött férfiak azon versengenek, hogy ki tud magasabb hangot kiadni magából, miközben a „zenész” teljes erejéből fém (valószínűleg hatalmas lábosfedőket) üt össze fokozva a hanghatást. Másik jellegzetes kínaikum a kora reggeli lassú hadonászás: ezt általában nem otthon teszik hanem köztereken, parkokban. Ez a kora reggeli lassított hadonászás, igen okos történészek mindenféle kutatásai alapján, még azokból az időkből ered, amikor a kínaiak nem mertek a mongolok miatt a falon túlra merészkedni, így kénytelenek voltak minden reggel a falra felmászni, és innen mutogatni a külvilágnak (amit a mongolok balettnek néztek, így színházlelátókat telepítettek a fal mentén és magas jegyárakat szedtek az éppen arra portyázó életunt nomádoktól, akik bármit megadtak egy kis szórakozásért. Hát innen volt pénze Dzsingisz kánnak a hadjárat indításához!)[3].

Táplálkozásuk[szerkesztés]

Régen kínaiak jól éltek mert kínaszerte rizst termesztettek, ami meg is termett, ők pedig megették azt. A rizsevés szokásának köszönhető a jellegzetes kinézetük: a sok száraz rizs miatt bizony állandó emésztési problémákkal küszködtek, így lassanként az arcuk, a sok erőlködéshez alkalmazkodva megváltozott (ezért ferde a szemük). Még manapság is megeszik a rizst, de mindenféle csúszómászó állatkával körítik, hogy jobban csússzon.

Étkezési kultúrájukat exportálták, először pénzmosási céllal nyitottak éttermet, de tervük nem jött be, mert nagyon sokan szeretik a kínai ételeket. Például az "oco szecuáni kaca tojászosz rizzel, cak öccá".

Vallás[szerkesztés]

A kínaiaknak két vallásuk is van: a tao meg a kungfuci [4], ezek erősen elterjedtek, és persze hisznek benne.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Ez a kezdőrúgás a kungfociban. Lásd alább.
  2. Ha már van hungarikum, miért ne lehetne kínaikum, na ugye?!
  3. Igen okos álnóbeldíjra jelölt áltörténészek, világot rengető, egyelőre titkos felfedezése
  4. A kungfuci sportos változata a kungfoci: két kungfu mester kell hozzá, és egy balek, akit egymás között rugdalnak a levegőben.