MVK Zrt.
Az MVK ZRt. a miskolci tömegközlekedési vállalat. Vannak buszai meg villamosai, ami ugyan több más városban is van, de itt volt hamarabb.
Állatvilága[szerkesztés]
A járműveken egy elég veszélyes állatfaj egyedei garázdálkodnak, ezeket ellenőrnek hívják, és elég kellemetlenek tudnak lenni. Mivel Miskolc még Voltaire szerint is minden világok legjobbika, ezért egy elmélet szerint az ellenőröket nem gonosz szándékból teremtette ide a Jóisten vagy az Evolúció, hanem direkt azért telepítette ide őket a gondviselés, hogy izgalmasabbá tegyék a tömegközlekedési járműveken utazást, mert van, aki azt szereti, ha az egekbe szökik az adrenalinszintje, és így az ilyen emberek is tökéletesnek tartják Miskolcot.
A másik, bár kevésbé veszélyes állatfaj a sofőr, akikre jellemző, hogy ha a busz felé loholó reménybeli utast látnak, életbe lép bennük az a feltételes reflex, hogy csak az utastól legtávolabb eső ajtót nyissák ki. Amikor az utas éppen odaérne az ajtóhoz, a sofőrben életbe lép egy másik feltételes reflex, és becsukja az ajtót az utas orra előtt. Ügyesebb sofőröknek néha sikerül odacsukni az utas kezét vagy táskáját, ezért bónuszpontok járnak nekik a Nagy Sofőrügyességi Versenyen, kivéve, ha úgy csukta oda, hogy az utasnak már sikerült felszállnia.
A harmadik, talán a legrettegettebb faj, ami előfordul, a turbónyugdíjas. Ők abban egyedülállóak az egész élővilágban, hogy két sebességben tudnak közlekedni: az első, normál sebességük jóval lassabb, mint az átlagemberé, léptei bizonytalanabbak; a második a turbósebesség, amelyre ha átkapcsolnak, nincs az a szovjet tank, ami útjukat állná. Magyarország simán első lenne az olimpiák összes futóversenyén, ha kizárólag turbónyugdíjasokat indítana, az egyetlen baj az, hogy a turbósebességet egyedül a buszon vagy villamoson található üres ülőhely látványa, a megállóba náluk előbb beérő busz/villamos stb.képes kiváltani belőlük (a tudósok által végzett kísérletek alapján semmi más nem képes erre). Sebességüket nagyban növeli, ha már kevés ülőhely van a járművön, ilyenkor a fénysebességhez közeli tempóval közelítik meg. Ehhez a turbósebességhez természetesen megfelelő üzemanyag kell; tudományos kutatások alapján feltételezhető, hogy a speciális üzemanyag az az élelmiszer, ami a város túlsó végén két forinttal olcsóbban kapható, mint a turbónyugdíjas lakhelyéhez legközelebbi boltban, de kizárólag akkor, ha csúcsidőben vásárolják meg, amikor a dolgozók és iskolások nagy része a munkahelyre vagy iskolába tart az MVK járművein.
A negyedik, kizárólag csoportosan előforduló faj a Szonditelep és hasonló szubkultúrák bennszülöttei, ők az előző három fajjal meglehetősen inkompatibilisek, az ellenőr faj példányai például még arra az időre sem közelítik meg őket, amíg a bennszülöttek felmutathatnák a minden bizonnyal gondosan érvényesített menetjegyüket.
Vonalhálózata[szerkesztés]
Az MVK-ra jellemző, hogy egyes helyeken gyakrabban járnak a buszai, más helyeken ritkábban – a Belvárostól messze eső gyarmatokon, mint pl. Bükkszentlaci, akár egy órát is várni kell rá. A villamosokra az jellemző, hogy ha pl. a színházban vagy, akkor félpercenként elzúg mellette egy villamos, amibe beleremeg az egész épület, ha viszont éppen a megállóban állsz, akkor a villamosok messziről érzékelik, hogy most éppen nem köti le magas szintű intelligenciádat semmiféle olyan frivolitás, mint egy színdarab, és gondosan vigyáz arra, nehogy túl korán jöjjön, hátha épp az elmélkedésnek eme perceiben jut eszedbe Einstein relativitáselméletének a fénysebességnél gyorsabb utazást lehetővé tévő változata (miközben épp egy cigit kórencsáló hajléktalant vagy pár túlbuzgó hittérítőt próbálsz lerázni). A hosszabb várakozási idő alatt merülhet fel benned, hogy a cég neve nem véletlenül annak a rövidítése, hogy Megint Várni Kell.
További etimológiai kutatások szerint a cég neve a következő kifejezések eredetéből is származhat:
- Minden Villamos Késik
- Minden Villamos Kényelmetlen
- Miskolci Villamosok Kisiklanak
- Mértnem Vettem Kocsit
Egyéb információk[szerkesztés]
A miskolci buszokon és villamosokon szabály, hogy felszálláskor a jegyet vagy bérletet fel kell mutatni a sofőrnek, de ettől elég gyakran eltekintenek, többnyire csak akkor kérnek fel a bérlet felmutatására, ha éppen nincs nálad, vagy ha éppen öt táskát cipelsz magaddal és a bérlet a legbelső zsebedben van.
Az MVK Rt. honlapja a várakozással ellentétben nem a www.mvk.hu, hanem a www.mvkrt.hu címen található; az előbbi domainnéven a Magyar Vadászgörény Klub honlapja látható. Ez direkt azt a célt szolgálja, hogy ha valakit felidegesítenek az ellenőrök vagy a sofőrök, akkor legyen min röhögni. A biológusok még kutatják, hogy a sofőr és ellenőr elnevezésű fajok milyen rokonságban állnak a görényekkel.
2015. szeptember 1-től pedig minden páros órában induló busz aminek a viszonylatszáma osztható 6-al, annak kötelező tolatva beállni a megállóban. Ha a környezeti viszonyok ezt nem tehetik lehetővé, pl: világháború, fukusima2, hólavina, hidegháború satöbbi, a söfőrnek kell igazolnia, egy 1976-os Elvis Presley kottával, amit szigorúan csak harmónikára írtak.
Tisztelt utasaink! 2015.szeptember.22-től, hétfőtől pedig minden páratlan órában induló busszal, aminek a viszonylatszáma osztható 2-vel, a sofőrnek I Just Called To Say I Love You-t kell énekelnie. Igazolásképpen egy Korda György és Balázs Klári CD-t kell felmutatni.
A Tiszairól induló villamosok menetrendjébe direkt beleírták, hogy az éppen beérkező vonatról leszálló, villamossal közlekedni kívánó utasok orra előtt zárja be az ajtókat és induljon el üresen. Ez további lehetőséget ad a városba érkező embereknek, hogy az aluljáróban, körforgalomban gyönyörködhessen, esetleg a kocsmákban bedobhasson egy frissítőt.