Mondások és megmondások
Mottó:
- Egyszer Eckermann [1] megkérdezte Goethe-t, hogy mi volt a leitmotiv a Faustban. Goethe így felelt: „Kedves fiam, ha én azt tudnám”.
Előszó elötti szó[szerkesztés]
Gőtey János Farkas [1] weimari magyar udvaronc, Fazekas Mihály (kertész, ld. ott), és még vagy félmillió európai földmíves, pap, tanító, kardnyelő és hóhér kortársa. Ismert művei mellett – üres hivatali óráiban, árnyékszéken, folyosókon, unalmas kivégzéseken, ahol éppen elkerülhetetlenül megfordult, bár unatkozhatott volna – fecnikre mindenféle jegyzeteket irogatott. Céduláit a zsebeibe gyűrte és azonnyomban megfeledkezett róluk. Ezek a XVIII. századi politikusok már csak ilyenek voltak.
Előszó[szerkesztés]
Titkára, bizonyos E. [2], (mások szerint E.P. [3]) esténként, mielőtt a Mester levetett ruháit a puceráj számára összekészítette, kikutatván ezeket a zsebeket és ruharedőket aprópénzt keresve, a felvilágosult abszolutizmus által ingyenesen mindenki számára biztosított kartondobozokban gyűjtötte őket össze abból a jól átgondolt célból, hogy egyszer majd (a Zseni türelmetlenül várt halála után) sajtó alá rendezi, kiadja, és ezen vaskos könyvvel hülyére keresi magát.
Történt azonban.
Szóval mi történt: ahogy az az irodalomtörténetben oly gyakori, E. korábban halt meg, mint a Mester. A Nagy Weimari Tűzvész alkalmával a Géniusz (egyik) háza leégett. Pont az, ahol a szuterénban E. húzta meg magát, amikor még élt. (Később az egyik weimari temetőben húzta meg magát). Unokahuga, Lotte (ld. még: Lotte Weimarban), az egyetlen élő ember, akinek E. egyszer beszélt a dobozokról, már halott volt. A filológiai ismeret a sírba szállt.
A kimeríthetetlenül gazdag, és teljesen áttekinthetetlen gyűjtemény ilymódon örökre elveszett.
Volna.
A Willkommen beim Goethe-Institut, Budapest [4] 2006. 09.07.-én már-már elhatározta, hogy a legkorszerűbb technika (computertomograf, Windows Vista, őssejtklónozás, pajszer, kalapács, szög) igénybevételével a páratlan anyagot a múlt ködéből a jelen világossága és a fényes jövő számára rekonstruálja.
Jelenleg még nem a Weimarban kutakodnak, hanem szponzorok után.
Jó hír viszont, hogy az Unciklopédia-project (ld. ott) kizárólagos jogokkal rendelkezik első eredményeik közzétételére.
A jövőben és alant közöljük a Mondások és megmondások remélhetően rövidesen előkerülő, ám addigra már restaurált darabjait. Addig is: béke, türelem.
Mondások és megmondások[szerkesztés]
- A vágyakozástól az élvezetig támolygok, és az élvezetben elepedek a vágyakozás után.
- A művészet a kimondhatatlan tolmácsa.
- Egy leányka és egy pohár bor meggyógyítanak minden nélkülözést, s ki nem iszik s nem csókol, az annyi mintha halott lenne.
- Boldog, ki hinni tudja, hogy még a tenger tévedésből partra ér! Mit nem tudunk, épp arra volna szükség, s amit tudunk, semmit se ér.
- Az ember legnagyobb boldogsága kifürkészni a megtudhatót és csendben tisztelni a megismerhetetlent.
- A tapasztalat summája a fogalom, eredménye az eszme; az összegezéshez értelem kell, az eredmény megértéséhez ész.
- Nem az a fájdalom, amitől könnyes a szem, hanem amit egy életen át hordunk mosolyogva, csendesen.
Meg még megmondások[szerkesztés]
- (Az alábbiakat Oscar Wilde is megmondhatta volna; de csak meggondolta)
- Viszonyuljunk önkritikusan a mások hülyeségéhez.
- Ne fogadj el pofont idegentől!
- A mondásaim megmondásán dolgozom.
lábjegyzet 
[szerkesztés]
- Gőte mindenkitől megkövetelte, hogy a következő megszólítások valamelyikét, és semmi mást ne használjon az, aki a világ nagy kérdéseire tőle választ remél: Gigász, Zseni, Géniusz, Világész, Tálentom, Tanár úr.
- Ez utóbbit később Nemeskürty István (ld. ott) eltulajdonította.
- Mindenki tudja, mit nem kellett volna elkövetnie. Ez a morál. – gondolta Eckermann egyszer, de soha nem merte a Mesternek megmondani. Ezt követte el Eckermann.
Külső hivatkozások[szerkesztés]
- ↑ Eckermann, Johann Peter (1792-1854) német író, Goethe titkára, irodalmi munkatársa. Hűségesen jegyezte „Beszélgetéseit Goethével", rajongva szeretett mestere munkálkodásának, élete folyásának és végül halálának tanújaként.