Székesfehérvár

Az Unciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
A püspöki palota az Országalmával (FIGYELEM: ez nem az eredeti koronázási ékszer, ahhoz túl nagy.)

Székesfehérvár Fejér (NEM Fehér!!!) megye közigazgatási, politikai, mezőgazdasági, kulturális, oktatási, kereskedelmi, vallási, bortermelői (ja bocs, az Mór), építészeti, turisztikai, üzleti, ipari, bűnözési, légszennyezési és prostitúciós központja. Az ország történelmében nagy szerepet játszik, mivel sok királyunk itt kezdte és itt fejezte be uralkodását. Székesfehérvár a magyarországi maffia nemhivatalos központja.

Fekvése[szerkesztés]

Székesfehérvár 100 méteres tengerszint feletti magasságban helyezkedik el; ebben a magasságban a levegő már igen ritka, ezért a lakosság körében gyakori a fejfájás, szédülés, légszomj. A várost a híres európai óriásfolyam, a gyönyörű természeti környezetben elhelyezkedő Aszalvölgyi-árok szeli ketté, amelyen két híd vezet át: az egyik a Mari néni kertje mögötti farönk (kidolgozottságában vetekedik a Lánchíddal), a másik pedig egy szennyvízelvezető csatornacső, amely a közért mellett biztosít áthaladást. Az árok jobb partján található a gyönyörű barokk-klasszicista-szentimentalista-rokokó-gótikus-romantikus stílusú belváros és a Palotavárosnak nevezett paneldzsumbuj. A bal oldalon található az Öreghegy, amelynek csúcsát már Erőss Zsolt is meghódította közvetlenül a K1, a K2 és a K9 után. A hegymászó következő terve, hogy a hegytetőn lévő háromágút (Millenniumi emlékmű történelmi celebek képeivel + egy előző rendszerbeli polgármester) is megmássza, ezzel eljutva az Univerzum legmagasabb pontjára.

Történelme[szerkesztés]

Géza fejedelmünk emelte ki a várost a mocsárból, fia pedig Esztergomból egészen idáig cipelte a székét, és ettől kezdve itt üldögélt és ezért lett a neve Székesfehérvár. Ezen kívül építtetett egy bazilikát, amiből ma egy-két kődarab csodálható meg, mivel a törökök atombiztos lőporraktárként használták, csak nem gondoltak arra, hogy a puskapor gyúlékony. Főváros is volt, de mivel nem volt elég közel a sógorokhoz, ezt megvonták (ezúttal is üzenem nekik: Hure Mutti!) Ezután jöttek még oroszok meg ilyesmik.

Az Unciklopédia kezébe került meghamisított titkos kormányzati dokumentumokból kiderült, hogy a miniszterelnökség 2020-ra Székesfehérvárt fővárossá akarja avanzsálni. Az, hogy mi lesz Budapesttel az nem érdekel senkit sem. Valószínűleg lehúzzák majd a vécén.

A város híres szülöttei[szerkesztés]

Kati nyanya megy a piacra
  • Kati néni - halála után bronzba öntötték és kiállították a Liszt Ferenc utcában, azóta szegénynek mindenki az orrát fogdossa.
  • Orbán Viktor - itt élned s halnod kell!
  • Vörösmarty Mihály - igaz, hogy Kápolnásnyék, de az majdnem Fehérvár
  • Gárdonyi Géza - Ő pedig Agárd, de az még közelebb van.
  • Fluor Tomi - Híres gáz és énekes (ő meg várpalotai, de mindegy...[1])


Láb.gif Ez a jegyzet: lábjegyzet! Nem szól senkinek, még annak se, akit érdekel. Szinte apróbetűs. Egyáltalán nem kell elolvasni.
  1. Székesfehérvár örökbe fogadta, de mindegy...